Bútorkárpitozás, bútorfelújítás Budapest

Restaurálással, felújítással foglalkozunk kárpitos bútorok esetén Budapesten, már 1992 óta.
A megalakulásunk után tevékenységünket bővítettük, és már új bútorok készítését is vállaljuk, valamint foglalkozunk kiállítási terek berendezésével is Budapesten.
Minden esetben egyeztetjük a pontos igényeket a megrendelőkkel, hogy korszerű technológiákat a modern kézműves hagyományokkal ötvözve időtálló, kényelmes és minőségi alapanyagból készült bútort készíthessünk.
Munkánk a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelel, melyre minden megrendelésnél nagyon ügyelünk. Éppen ezért budapesti munkatársaink évtizedes tapasztalattal és gyakorlattal bíró, munkájukra igényes, precíz szakemberek.
A bútorkárpitozás során kizárólag minőségi, igényes textíliákkal dolgozunk, így az általunk felújított bútor időtálló, az igénybevételt jól tűrő darab lesz, s még évekig otthona díszéül szolgál majd! Mind a bútorkárpitozásnál, bútorfelújításnál, mind az új bútorok készítésénél figyelembe vesszük az egyéni igényeket, elképzeléseket, a berendezni kívánt tér stílusát, hangulatát, hogy olyan bútor készülhessen kezeink között, mely tökéletesen illeszkedik a helyiség többi berendezéséhez, jelenlétével harmóniát teremt.

  • bútorkárpitozás Budapest
  • bútorgyártás
  • budapesti kárpitos munka
  • egyedi bútor kárpitozás Budapesten
  • saját készítésű kanapé
  • egyedi bútor gyártás Budapest
  • retro bútor
  • bútorkészítés Budapesten
  • egyedi kárpitos bútor
  • exkluzív kárpitos bútor Budapest
  • saját készítésű bútor
  • exkluzív bútor készítés
  • kárpitos bútor gyártás Budapesten
  • kárpitos Budapest
  • saját készítésű asztal
  • kárpitos bútor készítés Budapest
  • budapesti antik bútor
  • bútorkárpitos Budapest
  • egyedi kényelmi bútor
  • bútor felújítás Budapesten
  • budapesti egyedi bútor
  • matrac készítés
  • bútor restaurálás Budapesten

A bútorfelújításhoz hatalmas textil választékot biztosítunk budapesti műhelyünkben, minden általunk felhasznált anyag első osztályú, így biztosan csak jól dönthet. Ha a választék láttán mégsem tudná eldönteni, melyik színt, mintát, anyagot látná viszont szívesen bútorain, mi örömmel segítünk tanácsadással a jó döntés érdekében! Budapesten tevékenykedünk bútorfelújítóként, így ha frissítené az otthoni bútorok kinézetét, várjuk Önt is szeretettel!

 

Térkép

Legfrissebb